Egy német klinikán találtak rá az eltűnt borsodi édesanyára

  12 okt 2017

Tiszapalkonya – A 47 éves Krisztina többedmagával éppen a németországi munkahelyéről tartott hazafelé, amikor egy nürnbergi pihenőnél, hajnali két óra magasságában nyoma veszett a négygyermekes édesanyának.
A rejtélyes ügyről Krisztina lánya, Anett mesélt a Borsnak:
– Ketten utaztak még vele. Ők állítják, hogy az édesanyám hirtelen kipattant az autóból, és szó nélkül otthagyta őket. Nos, mindez nagyon furcsa, egyáltalán nem rá vall. Elképzelni sem tudom, hogy mi történhetett – mondta Anett, aki felháborodott azon, hogy az útitársak nem siettek azon nyomban a keresésére, és csak úgy otthagyták egy idegen országban.

Három napig kóborolt az erdőben

– Kedden értesítettek minket, hogy egy német idegklinikán fekszik, Ansbach városában.

Mikor beszéltünk, rettentően zavart állapotban volt, nagyon megrémisztett. Az iratai, a pénze és a telefonja is szőrén-szálán eltűnt. Csak arra emlékszik, hogy három napig kóborolt az erdőben, majd egy út szélén összeesve találtak rá”

– mondta Anett a Borsnak.
tiszapalkonya_krisztina_terkep1

Segítség nélkül nem tudják hazahozni

A borsodi Tiszapalkonyán élő család szeretné hazaszállíttatni az édesanyát a közel ezer kilométerre található klinikából. Ehhez egy vér szerinti rokonnak mindenképpen ki kellene utaznia Németországba. A költségek azonban közel százezer forintba kerülnének, ezt viszont segítség nélkül egyszerűen nem tudják finanszírozni.
Forrás: Bors