Indul az M30-as építése: 3 szakasz, 56 kilométer és 180 milliárd forint

  23 jan 2018

Borsod-Abaúj-Zemplén – Az összesen 56 kilométernyi autópálya három szakaszban épül meg, legkésőbb 2022-ig.
Egy héttel ezelőtt adták át a forgalom számára az M30-as autópálya mintegy másfél esztendő alatt megépült 1,7 milliárd forintos szakaszát, amely arra hivatott, hogy a 3-as főközlekedési út és a magyar–szlovák határ túloldalán már megépült és Kassáig vezető R4-es autópálya között közvetlen összeköttetést létesítsen.
Ma már azt is tudjuk, hogy az M30-asból még hiányzó – Miskolctól Tornyosnémetiig tartó – 56 kilométeres szakaszt három cég, illetve cégcsoport építheti meg, összesen közel 180 milliárd forintért.

Három részben épül

Az 56 kilométert ugyanis három részre tagolták és külön-külön kerestek rá kivitelezőt. Mindhárom tender elnyerésére több ajánlat is érkezett, és – mint megtudtuk – fontos szempont volt a megjelölt ár.
Az eredményhirdetés nyomán – Miskolctól számítva – az első 10,4 kilométeres szakasz nyertese az osztrák Strabag AG és magyarországi leányvállalata, a Strabag Építő Kft. konzorciuma lett 39,4 milliárd forintért. A 24,2 kilométeres második szakaszon a Colas Út Zrt. és a Colas Hungária Zrt. közös ajánlattevőként lett a befutó, 75,39 milliárd forint ellenében. A 22,1 kilométeres harmadik szakasz nyertese a Hódút Kft. és Duna Aszfalt Kft. konzorciuma lett, 63,9 milliárd forint összegért.
Mindhárom szakasznál kétszer kétsávos autópálya építése a feladat 26,6 méteres koronaszélességgel és leállósávval.
m30-miskolc-tornyosnemeti_650

Encs: autópálya-mérnökség

Mint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által készített mellékelt térképen látható, az első szakasz teljesen új nyomvonalon épül majd meg, két külön szintű csomóponttal, négy felüljáróval, három aluljáróval és egy kétoldali tengelysúlymérő állomással.
A szintén új nyomvonalon épülő második szakaszon is két külön szintű csomópont épül ki, továbbá tíz felüljáró, tizenegy aluljáró, egy vadátjáró és zajárnyékoló fal alkotja majd a műtárgyakat. Ezen a szakaszon lesz majd egy kétoldali komplex pihenőhely, valamint a nyertes csapat feladata az encsi autópálya-mérnökség megépítése is.
Mint a magyarepitok.hu portálról megtudtuk, a projekt részét képezi az Abaújdevecser és Forró közötti és az Encs és Forró közötti kerékpárút, valamint az Encs és Abaújdevecser közötti gyalog- és kerékpárút kialakítása is.
img_7039

Zajvédő fal is lesz

A harmadik – Encs utáni – szakasz már nagyrészt érinti a jelenlegi 3-as számú főközlekedési út nyomvonalát, és Tornyosnémetinél becsatlakozik a most átadott 1,7 kilométeres szakaszba.
Ezen a szakaszon is két külön szintű autópálya-csomópont épül, valamint tizenhat felüljáró és négy aluljáró. Itt lesz két kétoldali egyszerű pihenőhely, és a lakott területek védelme érdekében több helyen zajárnyékoló falat is kialakítanak. Ezen a részen a projekt részét képezi – többek közt – összesen hét patak medrének korrekciója is.
Azt még nem tudni, hogy a tényleges építés mikor kezdődik el, a múlt heti tornyosnémeti avatáson az idei év eleje hangzott el. Arról, hogy mikorra készül el az autópálya, az NIF Zrt. szóvivőjének korábbi nyilatkozata az irányadó, amely szerint 2022-ben biztos használhatjuk már a sztrádát.
– Szaniszló Bálint –


[related-post post_id=”3738560″]