Október 23. – Közel 40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

  19 okt 2017

Budapest – Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban – közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
Az MTI-nek küldött csütörtöki közlemény szerint a következő hosszú hétvégére a foglalások átlagos értéke 44 401 forint, a vendégek egyharmada SZÉP-kártyával fizet.
A feltöltődésre vágyók kedvelt úti céljai közé tartoznak az őszi hosszú hétvége alatt a fürdővárosok, valamint Budapest. A tíz legnépszerűbb település között van Hajdúszoboszló, Sopron, Pécs, Hévíz, Debrecen, Szeged és Szilvásvárad. Külföldre főként Lengyelországba, Csehországba, Szlovákiába és Romániába utaznak a magyarok.
A kutatás szerint a legtöbben két éjszakás kikapcsolódásra indulnak. Vannak, akik már pénteken elindulnak, de a legtelítettebb nap szombat lesz, ami egyébként az őszi szezon második legforgalmasabb napja szeptember elseje után – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. A legtöbben párban, két főre foglalnak, és fontos döntési szempont a wellness lehetőség is – tette hozzá.
A szálláshely típusok közül a vendégházak, apartmanok és panziók a legkeresettebbek ebben az időszakban.
– MTI –