Rács mögött marad a borsodnádasdi gyilkosság gyanúsítottja

  09 okt 2017

Borsodnádasd, Miskolc – A Miskolci Járásbíróság meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a fiatal férfinak, akit a Borsodnádasdon történt emberölés bűntettével gyanúsítanak.
Egy fiatal lány eltűnését még szeptember 3-án jelentették be hozzátartozói, mert nem ment haza a megbeszélt időre. Ekkor a polgárőség és a tűzoltóság nagy erőkkel megkezdte keresését. Holttestét aznap találták meg egy vízelvezető aknában.
A gyanúsítás szerint az ittas és „herbás” cigarettát is fogyasztó fiú a lányt – aki feltehetően öntudatlan állapotba került – ezidáig kétséget kizáróan nem tisztázott okból lemeztelenítette, majd a vízelvezető csatorna összekötő árok vas fedelét felemelve oda őt bedobta. A lány halálát vízbefulladás okozta.
Amennyiben minden kétséget kizárón megállapítják a fiatal férfi bűnösségét, úgy 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki vele szemben. Erre tekintettel fennáll továbbra is a reális a veszélye a gyanúsított szökésének, illetve elrejtőzésének. A bíróság szerint az eljárási cselekményeken való részvétele másként nem biztosítható.
ÉM-SZB


[related-post post_id=”3618271″]
[related-post post_id=”3615389″]
[related-post post_id=”3612979″]
[related-post post_id=”3611108″]
[related-post post_id=”3610957″]
[related-post post_id=”3610253″]
[related-post post_id=”3609880″]
[related-post post_id=”3609188″]
[related-post post_id=”3608040″]
[related-post post_id=”3607756″]
[related-post post_id=”3606602″]
[related-post post_id=”3606445″]
[related-post post_id=”3605957″]