Szappanopera helyett büntetőügy lett a vége

  10 máj 2018

Miskolc, Ormosbánya – Állítólag csak eladni akarták a telepet a vádlottak, ahol a rendőrök a cannabis ültetvényt találták. Senki nem tudott semmit, a nagybácsi csak tévében látott vietnámiakat, pedig a vádlottak padján is ültek ketten.
Egy fiú, aki füvezik, gyerekkori traumák gyötrik, és pszichés problémái vannak, az apa, aki csak segíteni akar, de közben nagy bajba kerül, a teleptulajdonos, milliókat kölcsönadó nagybácsi, a mindenre kész férjezett barátnő, egy egyébként jól menő vállalkozó, aki kész telepet őrizni és bevásárolni, ha az kell, néhány vietnámi jó barát, mindez az Ormosbánya, Miskolc, Budapest (Ázsia Center), Prága vonalon. Csupa olyan összetevő, amely alkalmas lehet egy sikeres szappanopera leforgatásához. Ehelyett egy a Miskolci Törvényszéken futó büntetőügy szereplőit soroltuk fel, ugyanis egy lényeges részlet kimaradt a felsorolásból: 914 tő cannabis, amelyet az összehangolt nyomozásra pontot tevő rajtaütés során találtak a rendőrök.

Öt vádlott vezetőszáron

Csütörtökön reggel szépen libasorban állt az öt vádlott a Miskolci Törvényszék folyosóján, kezükön bilincs, a derekukon szíj, mellettük öt őr, akik vezetőszáron kísérték őket. Nem tűntek nagyon megilletődöttnek, integettek, mosolyogtak a tanúként beidézett hozzátartozóknak, ismerősöknek.

A vádirat tartalma szerint a vádlottak, a három magyar és a két vietnámi állampolgár 2016 nyarán Ormosbányán, egy mezőgazdasági telepen marihuána termesztésébe kezdtek. A feladatokat egymás között megosztották, egyes vádlottak a helyszínt, míg mások az ültetvény működéséhez szükséges technikai eszközöket, illetve a növényi egyedeket biztosították. Az ültetvény 914 tő lábon álló, különböző fejlődési szintű egyedből állt, a termesztés helyszínén levágott, beérett növényeket, valamint a termesztéshez szükséges műszaki berendezéseket és vegyszereket is tartottak.
nni_kabszer-006-2
A két vietnámi férfi, L. H. D. és P. V. C. az első, illetve harmadrendű vádlottjai az ügynek, D. L. és fia D. P. a másod és negyedrendű vádlottként szerepel, míg K. Á. az ötödrendű vádlott. Az ügy második tárgyalási napján az ötödrendű vádlottat, illetve tanúkat hallgatott meg a dr. Feledi Tamás vezette bírói tanács.

Először volt hajlandó beszélni

K. Á. a vizsgálati szakaszban nem volt hajlandó vallomást tenni, így a tavaly február 7-i rajtaütés és elfogás óta most először tett vallomást, ahogy mondta: sikerült összeszednie a gondolatait, amelyet leírt, és a tárgyaláson majd másfél órán keresztül olvasott fel előre kijelentve, hogy kérdésekre most nem fog válaszolni. Kétségtelen, hogy alaposan összeszedte a gondolatait az elmúlt bő egy évben, ugyanis a részletes, lehallgatással, megfigyeléssel megerősített nyomozás által feltárt minden részletre volt valamilyen magyarázata, amely azt bizonyítja, hogy a harmadrendű vádlotton kívül mindenki teljesen vétlen az ügyben és csak jót akart.
droglabor-04
Állítása szerint az ormosbányai telep eladásában kérte fel őt segédkezni a másodrendű vádlott tízszázalékos jutalékot ígérve neki. Végül egy vietnámi barátján keresztül került kapcsolatba P. V. C.-vel, és más vietnámiakkal, akiket mindig csak úgy emlegetett: „más vietnámiak is voltak ott, akik közül volt, aki tudott magyarul”. Ez azért érdekes, mert a harmadrendű vádlott sem magyarul, sem más nyelven nem beszél az anyanyelvén kívül, ami teremtett érdekes helyzeteket (például, hogy éhen maradt az egyik miskolctapolcai wellneshotelben, ahol szobát foglaltak neki, mert nem tudta magát megértetni a személyzettel). Az, hogy a „más vietnámiakat” miért nem tudja megnevezni az ötödrendű vádlott már csak azért is érdekes, mert annyiszor találkozott velük vallomása szerint az Ázsia Centerben, hogy annak oly sokszor hangozz el a neve a tárgyaláson, ami már komoly reklám értékkel ért fel. A vádlott vallomása szerint az elsőrendű vádlott csak mint állandó kisegítő tolmács jelent meg az ügyben – a tárgyalás alatt mindkét vietnámi férfinak tolmács fordított.
droglabor-07
A vietnámiak jelezték vételi szándékukat, de feltételeik voltak, jelesül néhány átalakítás és felújítás a telepen, a vádlott szerint kerítés építés, falazás, gipszkartonozás, zárak, riasztók, kamerák felszerelése szerepelt a kérések között, amelyre – a vételár előlege mellett – biztosították a megfelelő összeget. K. V.-t pedig felkérték, hogy segédkezzen, ezért havi fizetést és költségtérítést ajánlottak, ami annak ellenére is vonzó volt számára, hogy az adás-vétel létrejöttéért ennek a többszörösét vághatta – volna – zsebre, és állítása szerint több üzlete és szórakozóhelye is volt ebben az időben.

Felfedezték a virágokat

2016 őszén indult a munka Ormosbányán, K. V. építőanyagokat, eszközöket vásárolt, ingázott Ormosbánya, Miskolc és Budapest között, sőt még Prágába is kiment, ahol állítása szerint kisteherautót kapott volna a munkához, ám az nem felelt meg. Később innen rakomány is érkezett Ormosbányára a már megfelelő kisteherautóval, amiről – bár segített a lepakolásában – csak annyit tudott, hogy dobozok és hengerek. Tárgyalt, egyezkedett, ha kellett a másodrendű, ha kellett a harmadrendű vádlottal, de otthonra lelt a negyedrendű vádlott miskolci lakásában és a telephely őrzésére odaszállított lakókocsiban is. Legalább is vallomása szerint.
A negyedrendű vádlott fiatalember az elhangzottak szerint csak akkor került képbe, amikor a hozzá vitt szemétben – bár a telephelyre folyamatosan vásárolt, ott szeméttároló mégsem volt – cannabis levelet találtak. Ahogy kijelentette: innen kezdődött a rémálom. A fiatalemberről egyébként azt mondta, „állandóan szét volt csúszva” és csak a baj volt vele, ugyanis komoly marihuána felhasználó volt.
ormosbany_targyal2
K. V. állítása szerint ő csak akkor nézte meg, hogy mi folyik az átalakított csarnokban és fedezte fel a „virágokat”, vallomásában végig így hívta a cannabis növényeket. Tanakodni kezdtek D. L.-el, hogy mit tegyenek, és arra jutottak, hogy a másodrendű vádlott eláll az eladástól – ekkor már fél év eltelt az előleg kifizetésétől – és a kapott pénzt nem fizeti vissza, mert „nem tudja és nem is akarja”. A vietnámiak erre ráálltak azzal a feltétellel, hogy segítenek nekik új helyet találni és nem szólnak a rendőrségnek.
– Innentől tisztában voltunk vele, hogy mi folyik ott, de kényszerből, mert nem volt más lehetőségünk elkezdtünk helyet keresni nekik – jelentette ki. Ezután állítása szerint már csak ő járt ki a telepre, vásárolt, amire a „virágok” költöztetéséhez a vietnámiak megkérték (zsákok, virágföld, metszőolló, szerszámok). Állítása szerint ezeket vitte ki 2017. február 7-én is, amikor kivételesen a negyedrendű fiatalember is vele tartott, aki „kesztyűt húzott és úgy simogatta a virágokat, nagyon készen volt”, ekkor ütött rajtuk a rendőrség.
nni_kabszer-006
Sok egyéb magyarázat után azzal zárta a vallomását K. V., hogy becsületes életmódra volt berendezkedve, bár követett el korábban hibákat, amelyekért megbűnhődött, de sohasem került kapcsolatba droggal.
A másik négy vádlott a vallomást – egy-két apró kiegészítéssel – elfogadta, még a harmadrendű vádlott is, aki pedig úgy tűnik, egyedül próbálja „elvinni a balhét”.

Csak tévében látott

A beidézett tanúk között volt a másodrendű vádlott élettársa, aki élt a törvényi mentesség lehetőségével és nem tett vallomást. Illetve a testvére, vagyis a negyedrendű vádlott nagybátyja is. Mint kiderült a nagybácsi tulajdonában van a telephely, ugyanis az unokaöccse tőle kért kölcsön ötmillió forintot a megvásárlásához, amelynek biztosítékaként ragaszkodott hozzá, hogy az a nevére kerüljön. A fiatalember szelektív hulladékkal szeretett volna ott foglalkozni, az üzlet azonban nem jött össze, ezért döntöttek az eladás mellett, de a tulajdonos nagybácsi állítása szerint ő a vásárlás után sosem járt kint és fogalma sem volt, mi folyik ott. Állítása szerint „vietnámi embert életében még csak a tévében látott”.
nni_kabszer-006
A tanúk között volt a fiatalember korábbi párja is, aki egy egészen más irányba vitte az ügyet. Mint a vallomásából kiderült, férjes asszonyként ismerte meg D. P.-t, szerelem szövődött közöttük és kapcsolatba kerültek. A fiatalember erős cannabis használó volt és 2016. január 1-től komoly pszichés problémákkal kezdett küzdeni, ami miatta a szülei pszichiátriára szerették volna utalni, ő azonban inkább pszichiátert fogadott mellé, aki állítása szerint javulást ért el.

Hangokat hallott

Mint kiderült a nő pénzelte a férfit, sok mindent vásárolt neki, miközben az egy kertes házat bérelt, amelynek csak a bérleti díja 130 ezer forint volt, ennek költségeit pedig a családja fizette, miközben a mindennapi füvescigi sem lehetett olcsó, amelyből a nő állítása szerint naponta annyit szívott, mint más a sima cigarettából. A lakás tulajdonosának 700 ezer forinttal maradt adós, melynek fejében az két tévét tartott vissza, amelyek fedezik ezt az összeget. A fejében hangokat halló, és ezek utasítására például a barátnője ékszereit és a saját holmiját az erdőben szétszóró fiatalember kifejezetten nagy lábon élt a semmiből a tárgyalóteremben elhangzottak szerint. A tanúvallomás végén a nő sírva hagyta el a tárgyalótermet az emlékek hatására.
nni_kabszer-008
A tárgyalásra tanúként idézték még be a miskolctapolcai wellnesshotel két recepciósát, amelynek a harmadrendű vádlott gyakori vendége volt, illetve egy kineziológus szakembert, aki az apa megkeresésére néhányszor kezelte D. P.-t. A nő azt állította, a fiatalemberrel nehéz dolga volt, különböző családi problémákról beszélt neki, egy abuzáló futball edzőről és arról, hogy a szülők válása is alaposan megrázta. Azt azonnal látta, hogy komoly, szakemberi segítségre van szüksége, ahogy a rendőrségi tanúvallomásából idézték: „több szerepet is játszott a beszélgetések alatt, ami miatt szükség lenne a kezelésére”, ezt a családdal is közölte.
Az ügy tárgyalása hamarosan folytatódik a Miskolci Törvényszéken.
– Horváth Imre –


[related-post post_id=”3776557″]
[related-post post_id=”3736940″]
[related-post post_id=”3726783″]
[related-post post_id=”3372452″]
[related-post post_id=”3371336″]
[related-post post_id=”3369090″]