360 fokos videó: A hollóházi porcelángyártást két hétre kettévágta Trianon

  14 feb 2018

Hollóháza – A termelés körülbelül fele hazánkon túlra készül jelenleg.
A hollóházi ipar közel 250 éves, 1777-ben egy üveghutával indult meg, amit kőedény-, majd porcelángyár követett. Mára a hollóházi porcelán fogalommá vált, amit külföldön is értékelnek. A termelés körülbelül fele hazánkon túlra készül.

Összeforrottak

Miután meglátogattuk a múzeumot, átnéztünk 360-as kameránkkal a szomszédos gyárba is, hogy teljes képet kapjunk az iparról, ami összeforrott a településsel.

A gyárba egyébként szerveznek vezetett túrákat, ahol bárki megtekintheti, hogyan lesz az ásványok masszájából étkészlet – vagy sok egyéb szépség.
Idegenvezetőnk, Schmu­tzer Sándor, a Hollóházi Porcelán Múzeum munkatársa elmondta, hogy 1777-ben egy már létező üveghuta felújításával indult el a hollóházi ipartevékenység. Évtizedeken át üveget gyártottak, majd az 1800-as évek elején, a középkori aranybányák újrafeltárása közben kaolinra bukkantak a környéken. Ami a kőedénygyártás (és nem mellékesen a porceláné is) egyik alapanyaga, úgyhogy az üzem profilt váltott, ez az időszak pedig egészen a II. világháborúig tartott.
Még Trianon idején veszélybe került a település és a helyi ipar jövője. Hollóházát kettévágta a békeszerződés: a gyár maradt magyar területen, de a falu (és a szakképzett munkaerő) Csehszlovákia része lett.
Azonban a már évszázadok óta a területen meghatározó – és például az ipart bérbe adó, de tulajdonló – Károlyi családnak köszönhetően csupán két hétig tartott ez az állapot. A grófék elutaztak Franciaországba, hogy személyes kapcsolataik révén határkorrekciót érjenek el, és Hollóháza teljes egészében visszakerült Magyarországhoz.

Mesél a múzeum

A Károlyi család uralma 1945-ig tartott, és a porcelángyártás is a 2. világégés után indult be a területen, ami ma is ugyanúgy működik. Az elmúlt évtizedek alatt számos figyelemre méltó eredményt értek el, melyekről sokat mesél a szomszédban található múzeum.
Napjainkban mintegy 100 főt foglalkoztat a gyár, a forgalmasabb régi időkre a hatalmas gyártelep és épületei emlékeztetnek. Leginkább étkészleteket, ékszereket gyártanak, de tavaly egy fiatal iparművész Magyar Termék Nagydíjas portékát tervezett Hollóházának.

Külföldön is keresett

A termelés nagyjából fele külföldre megy. Arról, hogy vajon mitől ilyen különleges és keresett a hollóházi porcelán, Sándor elmondta, hogy benne lehet a sajátos forma- és motívumvilág, ami csak náluk található meg. Emellett a szintén rájuk egyedien jellemző kobalt kék és arany színek használata is közrejátszhat.
– Király Csaba, hirek360.hu –


Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tud változtatni a nézőponton. Ne felejtse megnézni, mi van a kamera „háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozzon fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesse a Hírek 360 Facebook-­oldalát!


[related-post post_id=”3751480″]