Rendőrnek adta ki magát a rabló Miskolcon
Miskolc – Igazolvánnyal hadonászott, majd kitépte áldozata kezéből a telefonját.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Miskolcon magát rendőrként kiadva rátámadt egy férfira és telefonját erőszakkal elvette.
Dobi Tamástól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől tudtuk meg, hogy rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság J. Attila 32 éves helyi lakossal szemben.
Fél órán belül elkapták
A gyanúsított férfi augusztus 2-án 17 óra körül Miskolcon, a Kőrösi Csoma Sándor utcában rátámadt egy 56 éves férfira. A rabló egy igazolványt felmutatva rendőrnek adta ki magát, majd a sértett értékeit annak zsebéből a földre dobálta, erőszakkal elvette a férfi telefonját és azzal elmenekült a helyszínről. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a támadás következtében.
A bejelentést követően a rendőrök fél órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
Vádemelést javasolnak
A Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben folytatott büntetőeljárást és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Jelvény és igazolvány
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a rendőrség hivatásos állományú tagját egyenruhája, illetve fényképes szolgálati igazolványa, valamint öt számot tartalmazó szolgálati jelvénye igazolja.
ÉM