Miskolc, Boldva, Sajóvámos – Egy 37 éves boldvai férfit vádolnak azzal, hogy szerdán este Sajóvámoson elütött egy 53 éves férfit, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az elgázolt férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az érintett jármű és vezetőjének felkutatását. A széleskörű adatgyűjtés kevesebb, mint huszonnégy óra alatt eredményre vezetett. A rendőrök azonosították, majd elfogták boldvai lakásán azt a 37 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A hatóság bűnügyi őrizetbe vette a gázolót, illetve lefoglalta a baleset során használt tehergépkocsit is.
ÉM-SZB