Eurót, dollárt és ékszert loptak el 10 millió értékben Miskolcon

  10 jan 2018

Miskolc – Előbb külföldre szökött a betörő, aztán hazajött és jelentkezett a rendőrségen.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki megszökött a hatóságok elől, majd miután megtudta, hogy körözik, önként jelentkezett a rendőrségen.

A gyerekszobában volt a széf

A gyanú szerint a férfi két társával együtt tavaly júniusban az ajtót felfeszítve bement egy miskolci, Vörösmarty utcai ingatlanba. A gyerekszoba beépített szekrényében található széfet feltörték, ahonnan forintot, eurót, amerikai dollárt és ékszereket vittek el, összesen több mint 10 millió forint értékben. A férfi utána a hatóság elől megszökött, majd külföldre távozott, ezért tavaly decemberben európai elfogatóparancsot bocsátottak ki a felkutatására. Az európai elfogatóparancs alapján a gyanúsítottat Magyarországon kívül az európai országokban is keresni kezdték a hatóságok. A férfi – miután tudomást szerzett a körözés elrendeléséről – január 4-én önként megjelent a Miskolci Rendőrkapitányságon.

Tartanak a szökésétől

A férfival szemben három rendbeli lopás bűntette miatt indult eljárás, mely akár 7 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Figyelemmel arra, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökött, tekintettel a kiszabható büntetés mértékére, a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye jelenleg is fennáll. Megalapozottan feltehető az is, hogy újabb bűncselekményt követne el, vagy a tanúk befolyásolásával megnehezítené a bizonyítást.
A nyomozási bíró az előbb felsoroltak miatt a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el.
ÉM-SZB