Szállásfoglalás itthon? 3,5 hónappal előre!
Budapest – Rekord bővüléssel zárta a tavalyi évet a belföldi turizmus.
Közel 15 százalékot (14,3%) nőtt a belföldi turisztikai piac 2017-ben, a vendégéjszakák 70 százaléka rövid időtartamra (1-2 napra) szólt a Szallas.hu átfogó elemzése szerint. Tavaly is az apartman (22,64%), a vendégház (18,85%) és a panzió (17,29%) voltak a legnépszerűbb szálláshelytípusok.
Tavaly Budapest, Siófok és Eger vonzotta a legtöbb kikapcsolódni vágyót. Az élmezőnyt Hajdúszoboszló, Szeged, Balatonfüred és Gyula követte. Megyéink közül Pest és Somogy vitték a prímet, a foglalások ötöde ide szólt. A Szallas.hu adatai alapján augusztus és július voltak a legnépszerűbbek, a két hónap a turisztikai bevételek 41 százalékát adta. A főszezon mellett még a június (9,3%), a szeptember (7,35%) és az október (7,48%) mentek nagyobbat.
A rekordnövekedésben szerepet játszott a SZÉP-kártya: harmadával többször fizettünk ezzel, mint az előző évben.
Folytatódhat a bővülés
A magyarok évről évre egyre korábban foglalják le utazási célpontjaikat. Tavaly például a népszerűbb helyszíneket már 3,5 hónappal előtte lefoglalták” – jelezte Mészáros Judit, a Szallas.hu marketingigazgatója. A szakember 2018-at illetően is bizakodó, már most több az előfoglalás, mint tavaly ugyanilyenkor, vagyis még tudatosabban terveznek a magyarok.
Az eddigi beérkezett adatok alapján az átlagos foglalás értéke 63 440 forint. Helyszín tekintetében Budapestet, Hajdúszoboszlót és Egert választották a legtöbben 2018 első felére, de a top 10 között helyet kapott Hévíz, Gyula, Siófok, Szeged, Zalakaros, Miskolctapolca, valamint Debrecen is.
– ÉKN –