A nagymama eladta kislány unokáját néhány ezer forintért egy férfinak

  15 feb 2018

Miskolc – A szétzilált családokban nem ritka, hogy a gyerek prostituálttá válik. A nagymama egészen egyszerűen nem tudott ételt venni, ezért elvitte a kislányt egy férfihoz… – mondta a szakértő. Hány gyermekkel történik meg évente, hogy prostitúcióra kényszerítik?
A napokban osztottuk meg olvasóinkkal egy önkéntes segítő tapasztalatait, aki az élet „sötét oldalával” szembesül nap mint nap. Úgy fogalmazott, abból a világból legszívesebben menekülne az ember. Arról mesélt, hogyan válnak az egészen fiatal lányok (12–13 évesek!) prostituálttá.
A témával kapcsolatban a probléma jó ismerőjét, Balogh Beáta igazságügyi pszichológus szakértőt is megkerestük, aki elöljáróban elmondta: korosztály szempontjából a 13–14 éves lányok és a 7 éves fiúk a legveszélyeztetettebbek. Áldozattá válásuknak sokféle háttere lehet. A legjellemzőbb, hogy szökött, elcsavargott, elhanyagolt, vagy állami gondozott gyerekről van szó, tehát szinte minden esetben valamilyen családi probléma lapul a háttérben.

Nem törődnek vele

– Napjainkra az a jellemző, hogy sokszor a család anyagi helyzete okozza a bajokat. Vagy az történik, hogy a szülők sokat dolgoznak, nem érnek rá a gyerekkel foglalkozni. Ezért a gyerek csavarogni kezd, és bekerül olyan körökbe, kortárscsoportba, ahol az alkohol és a drog fogyasztása mindennapos. A gyereket erre rászoktatják, és először csak azért lesz prostituált, hogy meg tudja venni a drogot. Ha viszont drogozik, sokkal több mindenre lesz hajlandó, végül bekerül egy ördögi körbe, amiből nem tud kilépni. – Ugyanez történhet, ha a gyermek bűnözők áldozatává válik az éjszakai életben – vázolja a probléma gyökerét a szakértő. Úgy folytatja: a másik lehetőség, amikor a szülők munkanélküliek, megélhetési gondjaik vannak, a pénz szinte kenyérre kell.
– Egyre többször tapasztalom a munkámban, hogy a gyereket szó szerint eladják. Nemrég volt egy ilyen esetem, amikor a 13 éves kislányt a gondviselője, azaz a nagymamája adta el. Ebben az esetben az anya elhagyta a gyereket, az apa már korábban eltűnt a család életéből. A nagymama nem tudott ételt venni, ezért elvitte a kislányt egy idősebb férfi ismerőséhez, és eladta neki. A kislány ellenállt, így végül nem történt semmi, de a nagymama előlegbe kapott 2000 forintot – meséli a megdöbbentő esetet Balogh Beáta. Jelezte: újabb variáció, amikor a gyermek már elszenvedett egy szexuális abúzust (visszaélést) a családban, és innen kezdve egyenesen vezethet az út a prostitúció felé.

Rossz belegondolni

És hogy hány gyermekkel történik meg évente, hogy prostitúcióra kényszerítik? Az igazságügyi pszichológus szakértő nem tudott pontos adatokat, csak hogy az ismert eseteknek csupán az 5 százaléka kerül hatósági eljárásba, ami évi 50–70 gyermeket jelent az országban. Tehát még belegondolni is rossz, hogy mennyi lehet a valós adat.
Felvetettük, nővédő szervezetek régóta szorgalmazzák, hogy gyermekprostitúció esetén az áldozatot ne büntessék, csak azt, aki erre kényszeríti. Balogh Beáta úgy fogalmazott:
– A magyar jogszabályok egyszerre kezelik elkövetőnek és sértettnek a gyereket. Tehát ő is kap büntetést, amin valamilyen javítóintézetet kell érteni, de ez egyfajta büntetés is, hiszen ott többnyire további abúzusok érik. Nagyon gyakran az első abúzus intézményi keretek között történik. Ide 14 éves kor alatt általában lopás és vagyon elleni bűncselekmény miatt, 14 év fölött azonban már garázdaság és erőszakos bűncselekmények elkövetéséért kerülnek intézetbe a fiatalok. Aki tehát prostitúció miatt kerül ide, gyakran ismét áldozattá válhat. A másik veszély, hogy a gyerekek ezekben az intézetekben tanítják egymást, hogyan lehet a prostitúciót „még jobban csinálni”, azzal még több pénzt keresni.

Kevés a szakember

A szakértő hangsúlyozta: a nevelőotthonokból azért szöknek el gyakran a gyerekek, mert ezek az intézmények legtöbbször nem tudják betölteni az óvó-nevelő funkciót. Sok otthon túlzsúfolt, olyan, mint egy tömegszállás, kevés a szakember is, a hozzáértő szakember pedig még kevesebb. Pedig ezeknek a gyerekeknek arra lenne szükségük, hogy reszocializálják őket, illetve hogy egyfajta gondoskodó, a szülői szeretethez hasonló érzelmeket kapjanak, amiben eddig hiányt szenvedtek. Ezért a gyerekek nem érzik jól magukat az intézményben, sőt az is gyakori, hogy bántalmazzák egymást. És itt jön az a történet, hogy az eddig szeretetet nélkülöző gyerek a jobb élet reményében hajlandó akár a testét is árulni. A jobb életen nem kell luxusra gondolni, csupán arra, hogy valaki gondoskodik róla, vesz neki ruhát és ennivalót – hívta fel a figyelmet a szakember.
– Hegyi Erika –


Három év

Janasóczki Attila rendőr alezredestől, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, a kerítés, a prostitúció elősegítése, a kitartottság és a gyermekprostitúció kihasználása a BTK szerint alapesetben 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A „tiltott prostitúció” szabálysértési tényállás, tehát ebben a formában szankcionálható. Kérdeztük azt is, az elmúlt évben hány olyan eset jutott a rendőrség tudomására, amikor gyermekeket kényszerítettek prostitúcióra. Erre a kérdésre későbbre ígértek választ.

Nehéz segíteni nekik

A gyermekprostitúcióval kapcsolatban gond az is, hogy aki tud róla, névtelenül szinte sehová sem fordulhat. Ez azért lenne fontos, mert a gyerekek futtatói bizony nem kíméletesek azokkal, akik feljelentik őket. Szakértőnk elmondta: az áldozatsegítő vonalon ugyan névtelenül bejelentést lehet tenni, de így nagyon nehéz segíteni, főleg gyerekkorúnak, de felnőttnek is. Amikor az áldozatot elkapják, elrabolják, fogva tartják, személyi szabadságában korlátozzák, iratait elveszik, a következő lépés a gyerek betörése. Ez azt jelenti, hogy borzasztó módon megverik, megalázzák. A gyerekből mindenféle védekező eszközt kiölnek, emiatt aztán nem is fog merni segítséget kérni – vázolta a helyzetet Balogh Beáta.
Az áldozatsegítő vonal telefonszáma: 06-80-225-225


[related-post post_id=”3759091″]
[related-post post_id=”3756322″]
[related-post post_id=”3746016″]
[related-post post_id=”3738750″]
[related-post post_id=”3571945″]
[related-post post_id=”3038959″]