Debrecen – Minden filmnek megvan a maga célközönsége. Vannak azok a típusok, amelyek mindenki számára fogyaszthatóak, és vannak azok, amelyek csak egy szűkebb réteghez szólnak. A szárnyas fejvadász első része valahol a kettő határán egyensúlyozott, a folytatás viszont szerintem már inkább az utóbbi kategóriához tartozik. Mindjárt kiderül, miért, de először nézzük meg, hol s miért vagyunk.
A film felvázolja az alaphelyzetet: 2049-ben, a Földön továbbra is alkalmaznak replikánsokat, akikkel még mindig akadnak problémák, így a fejvadász szakma sem halhatott ki. A film elején K ügynök egy Nexus-8 típusú replikáns levadászása után rejtélyes dobozra bukkan. A nyomozás során olyan titkok tárulnak fel, amelyek teljesen felborítják a ,,rendet” eddigi életében.
Szörnyű világ ez, minden egyes képkocka nagyon nyomasztó. Már az első félóra megadja az alaphangulatot: fájdalmas, szívbemarkoló képsorokat látunk ebben a boldogtalan, valósnak nehezen nevezhető világban. Az első részben látott, a noir-hangulatra ráerősítő szüntelen esőzést, most már hóesés váltotta fel, talán ebből is érezhető, hogy még súlyosabb problémákat jár körül a film. A színészi gárda tökéletes, alakításuk teljesen hiteles, arcukon kevés mimika figyelhető meg, egyszerűen teszik a dolgukat, ahogy ebben az alternatív világban ezt elvárják tőlük. Ryan Gosling úgy tűnik ezerarcú, és a sci-fi világában is megállja helyét. Egy kevés humort is visz a filmbe, de ezek pont annyira fanyarok, hogy nem mozdítja ki a nézőt ebből a melankolikus jövőképből. Harrison Ford pedig még mindig nagyszerű színész, most is komolyan vette a dolgát.

A film hosszúsága nem tűnik indokoltnak, a film első kétharmada vontatottnak tűnik, talán lehetett volna rövidebbre is faragni a játékidőt. A zenék sokszor kizökkentettek abból a melankolikus világból, amit a rendező megteremtett. Az előző részhez képest ezt negatívumként említeném meg, ott Vangelis dallamai kellőképp ráerősítettek a hangulatra. A látványvilág természetesen rengeteget fejlődött 35 év alatt, vizuális vonalon minden kétséget kizáróan az egyik legerősebb film idén.
Olyan kardinális kérdések merülnek fel, mint például: mi vár ránk, ha tovább nő a magányosságunk, vagy éppen a tökéletesség problémája: létezhet-e tökéletes dolog? Ha létezik, akkor mi lesz az emberekkel, akik maguknál tökéletesebb lényeket teremtenek? Vajon el tudják-e fogadni, hogy ők maguk nem tökéletesek? Mi tesz valakit emberségessé, emberi gyarlóság, hatalomvágy, vezérelv és számos más gondolattal találkozhatunk. Sokkal inkább filozófia-orientáltabb tehát a folytatás.
A kérdések adottak, ugyanakkor nem feltétlenül válnak mindenki számára láthatóvá ebben az egyébként véget nem érőnek tűnő történetben. Akit érdekel a filozófia, annak a lelke egy kicsit még ottmaradhat a székben a film megtekintése után, aki viszont nem ilyen beállítottságú, nem ilyen mélységekben gondolkodik, könnyen elveszhet.
– Molnár István Richárd –

[related-post post_id=”3625537″]
[related-post post_id=”3616986″]