Halálos áldozata van egy spanyol illegális pirotechnikai raktárban történt robbanásnak

  24 máj 2018

Madrid – Felrobbant az északnyugat-spanyolországi Tui városában egy illegális pirotechnikai raktár szerdán, legalább egy ember életét vesztette, és több mint húszan megsérültek.
A robbanás olyan nagy erejű volt, hogy megrongálta a környező házakat, és még több kilométeres távolságban is károkat okozott.
A detonációt távolabbi településeken is érezni lehetett.
Enrique Cabaleiro, Tui korábbi polgármestere a La Voz de Galicia című napilapnak elmondta: a felrobbant családi ház egy olyan pirotechnikai cég tulajdonosának rokonaié, amelyet ő maga záratott be évekkel ezelőtt. Minden jel arra mutat, hogy az épületben illegálisan raktároztak pirotechnikai eszközöket – tette hozzá.
A hatóságok tájékoztatása szerint a sérültek között gyerekek is vannak.
– MTI –