Hőség – Meteorológiai szolgálat: a hét végétől várható lassú enyhülés

  02 aug 2017

Budapest – A jelenlegi számítások szerint csak a hét végétől kezd lassan enyhülni a hőség Magyarországon – hangzott el az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán közzétett videóban.
Üveges Zoltán meteorológus összeállítása szerint egyelőre folytatódik térségünkben a ritkán előforduló, de nem egyedülállóan magas hőmérsékleti értékeket eredményező hőhullám. Kifejtette: a nyugat-európai frontrendszer csak igen lassan közeledik a kontinens belseje felé: csütörtök estig elérheti Lengyelország és Csehország területét, valamint az Alpok északnyugati lejtőit, Magyarországra várhatóan csak a jövő hét elején érkezik.
Addig továbbra is szabadon áramolhat térségünk felé az afrikai eredetű légtömeg. Az európai előrejelzési animáción az látszik, hogy a felfrissülést hozó hidegfront csak “araszol” előre. Délkelet-Európában még a jövő hét első felében is 35 Celsius-fok feletti maximumhőmérsékletekre lehet számítani.

A kánikulai forróság enyhülése Magyarországon is lassú folyamat lesz – emelte ki a meteorológus, kifejtve: a jelenlegi kilátások alapján az északnyugati országrészben már a hét legvégén mérséklődhet a meleg, záporok, zivatarok kíséretében, a délkeleti megyékben viszont csak a jövő hét közepére várható számottevő enyhülés.
Csütörtökön is a szerdaihoz hasonló időjárás várható: jellemzően 33-38 fok közötti maximumokkal, de a Tiszántúlon már akár 39 fokot is mérhetnek – mondta a meteorológus, hozzátéve: az országos melegrekord megdőlése nem valószínű. Üveges Zoltán kitért arra is, hogy a Magyarországon mért abszolút maximumhőmérsékleti rekord 41,9 fok, amelyet 2007. július 20-án Kiskunhalason mértek. Ez az elviselhetetlennek tűnő forróság ellenére sincs veszélyben – tette hozzá a meteorológus.
Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár keddtől péntek éjfélig rendelte el a hőségriadót az egész ország területére.
– MTI –


[related-post post_id=”3570895″]
[related-post post_id=”3570736″]