Nem ér véget a helyszínen a munka: jelentést írnak, bírságot rögzítenek
Miskolc – Ezúttal elismerte a felelősségét a teherautó vezetője.Néhány nappal a Stefán Jánossal történt beszélgetésük után Zagyi Gábor baleseti helyszínelőhöz tudunk csatlakozni egy szerencsére nem súlyos, viszont nagyon látványos baleset helyszínelésénél.
Beakadt a darugém
Miskolcon, a Fonoda utcai körforgalomban egy önrakodós teherautó darugémje beleakadt egy tájékoztató táblát tartó acélállványba és leszakította a helyéről egy a lámpánál várakozó Peugeot motorháztetejére lökve.
„A legfontosabb, hogy tájékozódjunk ilyenkor” – mondja Zagyi Gábor baleseti helyszínelő. Így is tett és kikérdezte a sofőröket, alaposan, módszeresen átnézte a helyszínt, hogy az alátámasztja-e azt, amit a baleset résztvevői elmondtak.
Következtetnek
A helyszínből, a nyomokból, rongálódásokból ugyanis nagyon jól tudnak következtetni. A felmérés alatt a helyszínelő felkrétázta a területet és rögzítette a nyomokat, amelyről aztán fényképes dokumentációt, illetve egy méretarányos helyszínvázlatot is készített, amelyhez minden távolságot lemért. A haladási iránynál A és B jelzést kapott a két autós, mint megtudjuk, a baleset okozója kapja mindig az A jelzést.
Zagyi Gábornak ezúttal abból a szempontból könnyű dolga volt, hogy a teherautós elismerte a mulasztását, vagyis, hogy a darugémet felállítva hagyta, és ez okozta a balesetet. Így a rendőrségi eljárást egy helyszíni bírsággal letudták zárni a helyszínen, a vétlen fél pedig kapott egy igazolást, amellyel a biztosítóhoz tud fordulni, hogy rendezze a kárt.
Irány az irattár
A helyszínelő helyszínen végzett munkája után persze még nincs vége így sem egy ügynek, a helyszínelők jelentést írnak, a bírságot rögzítik a nyilvántartásban, a fényképeket feltöltik az ügyirathoz a beszkennelt helyszínrajzzal együtt. Az anyag így kerül az irattárba.
ÉM-HI
A helyszínelő eszközei
– digitális fényképezőgép
– kréta
– jelölőspray
– hitelesített kerekes távolságmérő
– mérőszalag
– lézeres távolságmérő
[related-post post_id=”3782842″]
[related-post post_id=”3783662″]
[related-post post_id=”3783675″]