Budapest – Az alapellátásban dolgozó háziorvosok és fogorvosok praxispénze, azaz a rezsijükre fordítható összeg 130 ezer forinttal emelkedik idén márciustól – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, a háziorvosok praxispénzének emeléséről már tavaly döntött a kormány, így az erre szánt 8,3 milliárd forintot tartalmazta az idei költségvetés. Az emelésnek köszönhetően 2018-ban 520 ezer forintra nő a háziorvosok rezsitámogatása – fűzte hozzá.
A héten pedig arról is döntött a kormány, hogy a 130 ezer forintos emelést az alapellátásban dolgozó fogorvosokra is kiterjesztik, erre 3,3 milliárd forint plusz forrást biztosítanak – mondta el az államtitkár.
Hozzátette, hogy így idén összesen mintegy 12 milliárd forinttal nő az alapellátásra fordított összeg.
Ónodi-Szűcs Zoltán kitért arra is, hogy további 833 millió forintot biztosítanak fogászati szakellátás finanszírozásának emelésére, így például fogszabályozásra, parodontológiára.
– MTI –