Sztrájkra készülnek a Bosch egyik miskolci gyárában

  08 feb 2018

Miskolc – Február 12-re 2 órás általános sztrájkot hirdetett az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft-nél, miután megrekedtek a bértárgyalások a felek között – közölte Janik Tamás a szakszervezet elnöke az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint elkötelezettek a békés megoldás mellett, de a munkáltató a szakszervezet által kezdeményezett kollektív munkaügyi vitától elzárkózik, ezért a szakszervezeti tömörülés csütörtökön sztrájkbizottság felállítása mellett döntött. Nem maradt más választása a munkavállalóknak, mint a munkabeszüntetés nyomásgyakorló eszközéhez nyúlni – hangsúlyozta.
Ismertette: a szakszervezet 19 százalékos béremelést és lojalitási bónuszt kér a munkaviszonyban eltöltött évek után, valamint a cafeteria keretösszeg növelését, 360 ezer forintra.
bosch2

A Bosch tudomásul vette

A vállalat 2017. december 21-én lezárt konzultáción bemutatott tervezet szerint a béremelés adminisztrációját megkezdte annak érdekében, hogy a munkavállalók a következő bérkifizetés során már a magasabb munkabéreket kapják meg. Ennek ellenére a fenti szakszervezet 2018. január 25-én a témában újabb kollektív munkaügyi vitát kívánt kezdeményezni az egyik miskolci gyár, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. vezetőségével.
bosch3
Korábban Hatvanban a HADFSz (Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szervezete) figyelmeztető sztrájkot hirdetett a Robert Bosch Elektronika Kft. telephelyén, mely végül a hatvani gyárra vonatkozó konszenzuson alapuló, kölcsönösen támogatott megállapodással zárult – reagált a hírre az Észak-Magyarországnak dr. Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch csoport kommunikációs igazgatója.
Mint jelezte, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél a dolgozók 99 százaléka aláírta a béremelést tartalmazó munkaszerződés-módosítást, és az emelt bérek kifizetése ez alapján történik a szokott időben. A gyárban a már elfogadott, emelt fizetéseken felül bevezették a hűségbónuszt is.
Dr. Ficzere Ferenc jelezte, a társaság vezetése a kétórás figyelmeztető sztrájk bejelentését tudomásul vette és a jogszabályokban foglaltak szerint jár el.
– ÉM-összefoglaló –