Tíz év lett a taxik korhatára
Miskolc – Jó két évük volt, hogy megfeleljenek az új előírásoknak a személyszállítók.
Egy 2015-ben elfogadott kormányhatározat szerint ez év elejétől taxiszolgáltatást csak két oldalon két-két ajtós, légkondicionált gépkocsival lehet nyújtani.
Légzsák, bal oldali kormány
Tíz év lett a maximális korhatára az Euro III környezetvédelmi besorolású, illetve az elektromos motorral közlekedő taxi járműveknek, míg az Euro IV-es besorolású motorral felszerelt járművek esetében csak 7 évnél fiatalabb gépkocsikra adhatnak taxiengedélyt.
A jogszabály adta türelmi idő lejárta – azaz 2018. január 1-je – után a taxiként funkcionáló autókra vonatkozó műszaki előírások között szerepel az is, hogy csak olyan autóval lehet taxizni, amely gumiabroncsainak teljes futófelületén a mintázat magassága eléri a három millimétert.
Követelmény még az is, hogy minden üléséhez legyen biztonsági öv, a vezetőnél és a jobb oldali első ülésnél pedig beépített légzsáknak és a fékekhez a blokkolást gátló berendezésnek (ABS) kell tartoznia.
Taxizni egyébként csak olyan személygépkocsival lehet, amelynek kormányberendezése a menetirány szerinti bal oldalon van.
Felkészültek rá
Az általunk megkérdezett taxisok azt mondták, hogy nem jelentettek újdonságot számukra a szigorúbb szabályok, felkészültek rá. Az utasok pedig – egyértelműen – örülnek annak, hogy nő a taxiban utazás biztonsága.
– ÉM-SZB –
[related-post post_id=”3721532″]