Díjat alapítottak operatőröknek

  27 dec 2017

Budapest – Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat alapított a Magyar Operatőrök Társasága, a Magyar Operatőrök Iskolája és a Sparks kamera és lámpakölcsönző cég.
A magyar operatőriskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben Novák Emil által alapított Aranyszem Operatőr Verseny helyét veszi át, és folytatja annak hagyományait – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
A díjakat minden évben januárban fogják átadni. A szervezők reményei szerint a jövőben a Camerimage nemzetközi rendezvénnyel egyenértékű lesz a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőrverseny.
A 2018-as év kiemelkedően fontos év az operatőrök számára, mert 1938-ban Somkuti István alapította meg az operatőrök első hivatalos szervezetét, a Magyar Filmoperatőrök Társaságát.
A közlemény kitér arra, hogy Zsigmond Vilmos 2005 óta támogatta a diák kategória győztesét az Aranyszem operatőr versenyeken, ezért első alkalommal – rendhagyó módon – csak diákfilm kategóriában adnak át díjat. Tehát most nevezni is kizárólag a diák kategóriában lehet a www.stabiskola.hu oldalon január 13-ig. A nevezés ingyenes, de csak 2017-ben készült vagy bemutatott filmek vehetnek részt a versenyben.
A díj odaítéléséről a Lajos Tamás operatőr-producerből, Nagy András operatőrből, Káel Csaba rendezőből és Novák Emil operatőrből, a Magyar Filmakadémia elnökéből álló zsűri dönt. A legjobb diákfilm operatőre a díj mellé a Sparks Kft. és Zsigmond Vilmos által felajánlott kameracsomagot, illetve a Magyar Filmlabor szolgáltatás felajánlását is elnyeri.
Az első ünnepélyes díjátadót január 30-án a Vigadóban tartják, ahol a nyertes diákalkotó kihirdetésén túl életműdíjakat adnak át olyan magyar operatőröknek, akik Kovács Lászlóhoz és Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan nemzetközi produkciókban is kiemelkedő operatőri munkájukkal felhívtak a világ figyelmét a magyar operatőr iskolára.
A versenyt a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatja.
– MTI –